Pá-pá apa!

Ezt a bejegyzésemet megpróbálom nagyon óvatosan fogalmazni- bár az én hozzáállásom az, csak őszintén, mert csak úgy érdemes.

Most egy olyan témát érintek, amelyet szeretném ha senki nem értene félre, és nem szeretnék véleményt sem nyilvánítani de van egy jelenség, amely az elmúlt időszakban több párral kapcsolatban is felbukkant, úgy gondolom, hogy fontos lenne ezzel a problémával az érintetteknek még időben kezdeni valamit.

Nagy divat most a kötődő nevelési stílust emlegetni. Nincs ezzel semmi baj, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy ő miben hisz, mit tart jónak a gyermekei nevelése során. A jelenség amellyel találkozom, hogy előfordul, (sokkal többször, mint gondolnánk), hogy a kötődő nevelésre hivatkozva az apukák teljesen háttérbe szorulnak. Nincs intimitás, nincsenek felnőtt beszélgetések, a szülők képtelenek kettesben eltölteni időt mert a gyerek (gyerekek) folyamatosan ott lógnak körülöttük. Több esetben már két éves gyerekek is még szopnak, amelynek az a következménye, hogy anyuka rendkívül fáradt- nincs egyetlen nyugodt éjszaka sem, mert gyakorlatilag csak rövid órákra tud elmozdulni a gyerek mellől, aki annyira megszokta anyuka fizikai közelségét, hogy amikor 1 méterre megpróbál eltávolodni, a gyerek már üvölt.

Ahová szeretnék kilyukadni: a gyerek nem pótolja a felnőtt társat, a szerelmet, az intim együttléteket. Nem szabad, hogy a gyerek átvegye a helyét a férfi társnak. Nem azért jött világra, hogy a párunkat lecserélje. Más a szeretet, amelyet a gyereknek adunk és más az, amely a párunkhoz köt minket. Mert egy jól működő családban a kötelék, kötődés nemcsak a gyerek és szülő között van meg, hanem a felnőttek között is megmarad, és nemhogy megmarad, hanem a család gyerek általi kiteljesedésével még mélyülnie is kellene.

Szóval teljesen jogos  az apukának, férjnek, szerelmes társnak, az igénye, hogy a párja, gyermekei anyja ne forduljon el tőle, ne kizárólagosan a gyerekeinek tartson fenn minden érzelmi tartalékot. Az, hogy ez milyen súlyos problémát jelez, és mennyire mélyen gyökerező igények, és elfojtott indulatok vannak ilyenkor, ezt jelzi  az, hogy sokszor ebben a helyzetben tönkre tudnak menni a párkapcsolatok.

Pedig időben felvállalt beszélgetéssel, helyzetek tisztázásával, a szerepek és igények összehangolásával ezeket a dolgokat rendezni lehetne.

www.kaukusz.hu

És egy kedvenc idézet, amelyet Libby Purves: Hogyan Ne neveljünk tökéletes gyereket? c. könyvében olvastam:

A gyerekeid nem a te gyekekeid,
Az élet vágyik bennük Önmagára.
Általad és nem belőled teremnek,
Veled vannak, de nem neked.
Szereteted a övék, a gondolataid nem,
Mert megvannak a maguk gondolatai.
Csak a testükben adhatsz szállást,
A lelkük a holnap házában lakik,
ahová te álmaidban sem léphetsz.
Megpróbálhatsz hasonlítani hozzájuk,
de ne hasonlítsd őket magadhoz.
Mert az élet nem lép hátra,
és nem a tegnap rabja.

KAHLIL GIBRAN
A próféta, 1923


Elgondolkodtató, nem?

Elmondani az elmondhatatlant?

Az elmúlt hetekben több embertől kaptam visszajelzést közvetve és közvetlenül egyaránt, hogy nagyon nagy szüksége lenne arra, hogy eljöjjenek párkapcsolati mediációra mert nagyon nincsenek rendben a dolgaik, de:

1. Nem tudják hogyan vegyék rá a párjukat arra, hogy eljöjjön

vagy

2. nem merik elmondani a problémáikat.

Szeretném tisztázni a lényeges kérdéseket, hogy eloszlassam a félelmeket:

Először is, engem teljes titoktartás kötelez. Amit beszélünk az szigorúan köztünk marad. Nem ítélkezem, az a dolgom, hogy segítsek megtalálni a problémákra a megfelelő- mindenki számára elfogadható megoldást.
Ez nem pszichoanalízis, nem terápia - itt nem történik múltban vájkálás, itt a konkrétan megfogalmazott problémákra (az sem kis feladat, hogy pontosan meghatározzuk a megoldandó problémákat), keresünk konkrét és jól működő megoldásokat.
Persze ez az egész akkor működik, ha a felek tényleg szeretnék a változást. Ha valakinek semmiképpen sem lehet rávenni a párját, hogy eljöjjön még akkor is elindíthatunk egy beszélgetést. Csak párkapcsolati mediáció helyett elkezdünk egy life-coachingot- hiszen a kapcsolati problémák sokszor az egyéni bizonytalanságokból erednek. Mindenkinél van mit rendbetenni.

Az életünket leélhetjük morogva és elégedetlenül, panaszkodva, áldozatként - hogy majd a végén azon sopánkodjunk - miért is nem léptem, hogy jobb legyen? Vagy leélhetjük úgyis, hogy kézbevesszük az irányítást és még ha nem is mindig minden sikerül, de elmondhatjuk azt, hogy mindent megtettünk azért, hogy a lehető legjobbat kihozzuk belőle. És ezen az úton sokkal több boldogság várhat ránk.

A választás mindenki számára adott.

http://www.kaukusz.hu