Az elmúlt időszak számomra sok ilyen kihívást hozott. Kezdve onnan amikor a villamoson a nő, aki velem szembe ült le egyik reggel, gyakorlatilag végigtiport a lábamon, majd még ő nézegette a csizmáját, és volt felháborodva. Én éppen olvastam amikor leült szembe úgy, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Aztán el kezdett érdekelni, hogy mi is lesz ebből- nem véletlen, hiszen mindig is érdekeltek az emberek- ezért is tanultam ezt a szakmát. Olyan feszesen ült a székén, kezében két ételes dobozzal, hogy ilyet ritkán látni. Mint egy kőszobor. Minden beállított és kiszámított volt rajta (még a csattok is egyenlő távolságra, egymás alatt a hajában). Ez mindenkinek szíve joga, nem is ítélkeztem, csak megfigyeltem. De az a felsőbbrendű lenézés, ahogy rám pillantott, na az valójában mindent elárult. Mert érezhetően nem volt mögötte semmi. Csak egy nagy rakás bizonytalanság, amely külső magabiztosság álarca mögé volt bújtatva. De a szeme elárulta. Ideges volt és feszült. A szokatlanul merev testtartása is erről tanúskodott. És kötözködni próbált velem. Kora reggel volt, még nem igazán akartam kommunikálni. Annyit mondtam csak, hogy erre nekem most nincs szükségem. Aztán gondolkoztam egy kicsit, és rájöttem, hogy legszívesebben annyit mondanék neki: ugye tudja, hogy valójában nem velem van problémája? (Ha lett volna nálam névjegykártya - éppen otthon hagytam a noteszem amiben tartom- lehet, hogy elhívom egy coachingra. Kíváncsi lettem volna mit reagál).
Emellett folyamatosan kihívás alatt vagyok- szintén valami hasonló felállásban. Van valaki (ugyan már csak pár hétig), a délelőttjeimben aki folyamatosan szórakozik velem. És hiába tudom, hogy mi a probléma - szintén önmagával van igen komoly problémája, de rajtam próbálja leverni. Pontosabban nem mindig csak rajtam, hanem valakin. Minden egyes nap kell neki valaki akivel ordíthat, akit megalázhat, akinek a verbális bántalmazásával azt hiheti, hogy ő erős. Nehéz eset, olyan szinten, hogy coaching ide-oda, sikerült már engem is végtelenül kiborítania, elveszítettem az önuralmamat. Igen velünk is előfordul. Csak a nagy különbség az, hogy én tanulok belőle. És tudom, hogy legközelebb mit kell másképp csinálni. Ő viszont azt hiszi, hogy így jó, ahogy van. Ő az a típus, akit nem vállalna el sok coach sem. Mert igazán eredményesen coaching folyamatot végigvinni csak olyannal lehet, aki önmaga is vágyik a változásra. Ő viszont azt hiszi, hogy vele minden rendben.
Egy coach barátnőm, akit nagyon szeretek szokta mondani: szeretjük a konfliktust. Én inkább úgy fogalmazok a magam részéről: nem szeretem a konfliktust, de a konfliktus segít megismerni önmagunkat. És ha szembenézünk vele, és a konfliktus mélyén lévő problémával, akkor megerősödünk, sokat tanulunk belőle és győztesek leszünk. Persze tudom, hogy a barátnőm is erre gondol. Jó győztesnek lenni. Jó megerősödni. Jó ismerni önmagunkat és megismerni lehetőségeinket. Life- coachinggal megoldhatjuk problémáinkat és győztesként élhetünk. Mert a legnagyobb győzelem önmagunkat megismerve, gyengeségeinket leküzdve, konfliktusainkat értelmezve céljainkat elérni.
Várok mindenkit, aki szeretne győztesként élni: life - és business coaching: http://www.kaukusz.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése